Jemryn naplója

 Williams Atya reggel 7-kor keltett minket. Bőségesen megreggeliztünk a szálloda éttermében, megbeszéltük az aznapi teendőket - terveztük ma meglátogatni a rendőrfőnököt, aztán Miles Shipley-t,végül a Penhew alapítványt - aztán elindultunk a rendőrségre.

A nyomozás vezetője - James Barrington - semleges benyomást keltett ránk, de Elias feljegyzéseiből tudtam, hogy barátom szimpatikusnak találta őt.

Azt is elmondta neki Elias, hogy a gyilkosságokat a Fekete Fáraó Testvériségnek tulajdonítja, de a nyomozó utánanézései szerint (régészekkel is konzultált), ilyen kultusz ma már nem létezik.

A Fekete Fáraó Testvérisége egyébként a dinasztikus korból származik, magának a Fekete Fáraónak varázserőt tulajdonítottak. Véres kultusz ez, és a mostanihoz hasonló gyilkosságok írhatóak a számlájukra: egy bunkósbotba szöget vertek, és azzal ölték meg az áldozatokat.

A mostani gyilkosságok is hasonlóan véres, kegyetlen tettek. Minden ádozat egyiptomi volt, összesen eddig 27, vagy 29 áldozatot találtak //ebben nem tudtunk megegyezni, hogy miért van eltérées a jegyzetben//. Pár napja történt egy újabb gyilkosság, és most is, mint a többinél, nem egy, hanem több testet találtak.

Mint később kiderült, a nyomozó úr ezekről az egyiptomi dolgokról két emberrel beszélt:
- Gavigannal és
- Tewfik al Sayeddel, akiről egyelőre semmit sem tudunk.

A nyomozó pedzegette, hogy több információval is szolgálhat, ha segítünk neki, és kicsit utánaérdeklődünk a gyilkosságoknak egy, a Soho-ban található egyiptomi szórakozóhelyen, a Kék Piramisban.

A találkozó után úgy döntöttünk, hogy megosszabbítjuk a szállásunkat. Hosszabbnak tűnik most így a londoni tartózkodásunk.

A következő utunk a festőhöz, Miles Shipley-hez vezetett. Shipley otthona elég szörnyű környéken van, és maga a ház is olyan, mintha teljesen elhagyatott lenne. Ennek ellenére kopogtunk, és csakhamar válaszoltak is a kopogásra: egy idős asszony nyitott ajtót.

Mint kiderült, a hölgy neve Berta, és az ő unokája Miles, aki ezeket a megrázó képeket festi.

Egy dolgot szeretnék leszögezni.
Miles még nálam is őrültebb.

A nevetése, a mozgása, a külseje, a kisugárzása már kikészített bennünket első pillantásra. Mintha a testet öltött őrülettel néztünk volna szembe: kéjes sóvárgással vágyott az elismerésünkre, miközben felvezetett minket a homályos házon át a padlástérbe.

A képei maguk a festménybe öltött hagymázas rettenetek. Nem akarok bővebb leírást adni róluk, legyen elég annyi, hogy az amúgy erős lelkű Alexis szinte kifordult a kis padlástérből. Iszonyatos rituálék képei követték egymást, és köztük volt egy, amely a "Véres nyelv" címet viselte. Ez természetesen felkeltette az érdeklődésünket, és mivel egybevág Elias barátom kutatásaival és az általunk megismert dolgokkal, ezért merem kicsit részletesebben írásban is felidézni a festményt:

Hatalmas szörny kelt életre egy hegyen, alatta áldozat feküdt. Négereket is ábrázolt a képen Shipley, s ezeknek éppolyan fejpántjuk volt, mint amit mi találtunk.

Hátborzongató.

És ha még nem lett volna elég mindaz, amit láttunk, a szagok is gyomorforgatóak voltak a házban: fertelmes hüllőszag terjengett mindenfelé.

Igyekeztünk, hogy ne menekülésnek hasson, ahogy elhagytuk a házat, s John orvosi papírjait felhasználva kihívtuk az elmegyógyintézetet, hogy vizsgálják meg Shipleyt.

Mikorra kicsit rendbetettük a gyomrunkat, úgy döntöttünk, hogy bejelentkezünk a Penhew alapítványhoz, ezen belül is Gavigan-hez. Lett ugyan egy újabb feladatunk - a Kék piramis ugyebár - de a Sohoban utánakérdezve megtudtuk, hogy ez egy

- táncos mulatóhely, ahol az egyiptomi hölgyek tánccal és egyéb.. módokon szórakoztatják a férfiakat
- 17h-kor nyit, és hajlan 1-kor zár.

Tehát bőségesen volt még időnk, főleg, hogy a Penhew alapítványból 17:30-ra kaptunk behívót.

Ebéd után azért a magunk módján néztünk utána a Fekete Fáraó Testvériségének. A British Museum volt a kiszemelt célpont, de sajnos semmiféle új információval nem lettünk gazdagabbak.

*Később*

Micsoda este! Amióta Elias nyomát kutatjuk, mindig váratlanul érkeznek a szörnyűségek, ahogy most is. Nyugtatom magam, az édes Alexis - bármennyire is tagadja, látom rajta, hogy kellemesen érinti a társaságom - is a segítségemre van ebben, hogy le tudjam írni a mai napnak a törtnetét. 

A Penhew alapítvány egy gyönyörű irodaépületben helyezkedik el, az egész meglehetősen impozáns, sőt, maga Gavigan is egy elsőre szimpatikus, ötvenes éveiben járó úriember.

Kérdésünket meghallgatva, mely a Fekete Fáraó testvériségére vonatkozott elmondta, hogy ezelőtt 2500 évvel élt egy fáraó, aki megalapította a kultuszt.

Láthatóan nem tudott többet megosztani velünk ezzel kapcsolatban, így a saját dolgunkra igyekeztünk koncentrálni, és óvatosan kérdezgettünk arról, hogy mit tud Carlyle-ról és az expedícióról.

Mondhatom, elég bizalmatlan volt velünk, de azért kimondottan érdekes dolgokat tudtunk meg tőle. Ezeket az információkat egy magánlevelezésből olvasta fel, de a leveleket magukat nem adta át megnézésre sem. Hogy mennyi igaz tehát a beszámolóból, mi sem tudjuk pontosan.

Íme a jegyzeteim idevonatkozó részei:
- Sir Aubrey Penhew volt a Penhew alapítvány feje
- R.C. mesélt Aubrey-nak egy olyan egyiptomi történelmi eseményről, ami Aubrey-t is érdekelte
--> az a néger nő, aki bepalizta R.C-t, lelépett Kairóban R. C. mellől, és magával vitt 3500 fontot
- R.C. mély depresszióba süllyedt ettől, mert szerette a nőt
- egy másik nő ajánlotta fel a társaságnak, hogy menjenek le Kenyába, mert mert ott jó fotókat készíthetnek, vakációzhatnak
- Sir Aubrey minden feljegyzését magával vitt az expedíció részleteiről

Remélvén, hogy több információhoz jutunk, végül elmondtunk mindent Gavigannek.
Hiba volt.
Ezek után ugyanis igyekezett minél hamarabb megszabadulni tőlünk - először törvényes keretek között. Túlságosan látványosan csinálta ezt, úgyhogy a kíváncsiságunk nem hagyott nyugodni minket: megvártuk, míg becsukódik az ajtó, és az irodája előtt hallgatóztunk. Furcsa hangok ütötték meg a fülünket: mintha kő a kőhöz surlódott volna. Amikor úgy hallottuk, hogy teljes a csönd, óvatosan benyitottunk az irodába... ahol nem tartózkodott senki.

Az irodából egyébként három ajtó nyílott. Mind kiderült, mindhárom ugyanabba a helyiségbe vezetett: egy impozáns mosdóba. Micsoda furcsa konstrukció!

Némi keresgélés után egy rejtekajtóra leltünk, amely érdekes módon egy tárlószobába vezetett minket. Elég sok ládát találtunk, de ami azonnal megfogta a tekintetünket, az egy szarkofág volt. Minden erőnket latba vetve - és felidézve az iroda előtt hallott hangokat - elhúztuk a tetejét, és egy lejáratra lettünk figyelmesek. Ahogy leértünk, furcsa látvány tárult a szemünk elé: mintha egy laboratóriumba léptünk volna //? ugye ? a nagy izgalomban megint nem jegyzeteltem túl pontosan ^^//

Szinte azonnal megláttuk a támadás forrását: valami furcsa, embertelen köd vált láthatóvá a számunkra, szemmel láthatóan a semmiből képződött. Időközben John felfedezett egy nyitott könyvet, Alexis pedig nem átallott odaadni neki a fényképezőgépét, hogy megörökíthesse a nyitott oldalakat.

Mindeközben láttuk, hogy valami készül ellenünk. Az Atya lett figyelmes arra, hogy valamiféle zöld, furcsa halmazállapotú dolog kezd felénk araszolni. A látottak, tapasztaltak megviseltek mindannyiunkat, s az Atya nem tétovázott: lefűrészelt csövű puskájával megsemmisítette a támadót. Úgy gondolta - ahogy Alexis is - hogy meg kell semmisíteni az ilyen Istentől erugaszkodott, szörnyű praktikákat, úgyhogy egy égő gyufát hajítottunk a nyitott könyv lapjaira, s még láttuk, ahogy meggyullad.

Gyorsan igyekeztünk kimenekülni az épületből, hiszen kiérve a szarkofágból összefutottunk az őrséggel, de nagy szerencsénknek köszönhetően sikerült elvegyülni odakint az emberek között.

Úgy döntöttünk, hogy ma már nem próbálkozunk meg a Kék piramissal, éppen elég volt mindez egy napra. 

Bőséges vacsorát kaptunk a szállodában szerencsére, legalább erre nem volt gondunk, aztán a szobáinkba tértünk.

Úgy éreztem, szükségem van a bizkodó nyugalomra, így aztán az éjszaka folyamán odaadtam Alexisnek azt a gyűrűt, amelyet egy hirtelen sugallatra vásároltam az egyik utcán... ennél jobban nem is lephettem volna meg. Nem húzta az ujjára, de azt mondta, ha hazaérünk és túléljük, akkor elvehetem feleségül. Nem is sejti, mennyit jelent ez nekem, és azt sem tudja, hogy sokkal nőiesebben viselkedik, mint a legtöbb, általam ismert hölgy, még Arkhamból. Nem is mondom el neki. Legfeljebb kiküldöm a konyhába, hogy készítsen egy szendvicset.