Ezen a szombati napon is reggel 7-kor ébresztett minket a jó öreg Simon Williams atya. Meglehetősen kellemetlen az idő, ahogy néztem 4 °C van kint, szemerkél az eső. London. Mi mást várhatnék egy olyan helytől, ahol furcsán beszélnek, és még jellegzetes gasztronómia sincs?
Reggeli közben megbeszéltük az aznapi teendőket. Az bizonyos, hogy este elmegyünk a Kék piramisba érdeklődni, de addig még bőven van időnk. Szöget ütött mindannyiunk fejébe az a Shipley-nél látott festmény, amely a Véres nyelv rituáléját ábrázolta... eldöntöttük tehát, hogy nála kezdjük a napot, és megpróbáljuk feltenni neki a régóta esedékes kérdéseinket.
A ház maga éppolyan dermesztő volt, mint ahogy legutóbb tapasztaltuk. Kopogásunkra ismét a kedves nagymama, Bertha nyitott ajtót. Abszolút bizalmatlan volt, lévén előző nap sem vásároltunk semmit, így aztán addig nem is volt hajlandó beengedni minket, míg meg nem lobogtattuk előtte, hogy van pénzünk. A házba beérve igyekeztünk jobban körbenézni, de nem nagyon hagytak minket kibontakozni.
A ház maga abszolút félhomályban úszott még így a kora délelőtti órákban is. Ennek oka talán az lehetett, hogy minden ablakot gondosan bedeszkáztak, és csak itt-ott inogtak a gyertyák fényei. És az a szag, az a borzalmas hüllőszag... kell, hogy legyen valami forrása!
Ismét felkísért bennünket Shipley a tetőtérbe, ahol "megcsodálhattuk" egy új képének a kezdő ecsetvonásait. Mondhatom, már ez is volt olyan nyomasztó, mint a többi. Hogy jobban körbenézhessünk, Alexis rosszullétet produkált, hogy lefoglalja az öregasszonyt, s míg a John és az Atya a festőt kérdezgették
(Mióta fest?
- Mindig is festő volt.
Mióta festi ezeket az általa oly zseniálisnak tartott képeket?
- Nagyjából fél éve)
addig én Alexis után osontam.
Leérve a tetőtérből az emeleten találtam magam, ahol végre egy kicsit körbenézhettem.
Négy szoba alkotja ezt a szintet:
- két háló (látványosan használaton kívüliek, egyikben egy emeletes ágy)
- dolgozószoba (tele mindenféle grafittal rajzolt képvázlatokkal, melyekben felfedeztem a fent látott festmények egy-egy részletét
- raktár (melyben mindenféle konzerveket, ételeket tartanak, rendezetlenül)
Ezen a szinten semmi érdekeset nem találtam, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egy emelettel lejjebb megyek. Itt már gyakorlatilag szembetalálkoztam Bertha nénivel, aki rossz szemmel nézett rám. Igyekeztem meggyőzni, hogy Alexisért aggódva jöttem le ide, és nagy nehezen rávettük, hogy menjen be kisasszonyommal a fürdőbe, és "vigyázzon" rá. Én pedig nekiláttam, hogy körbekémleljem a földszintet is.
Ezen az emeleten már több minden fogadott:
- a lépcső alatt egy másik lépcső van, lefelé
- van egy hátsó kijárat, amely egy kiskertre néz
- egy zsufolt, furcsa konyha, lejárt ételekkel és persze bedeszkázott ablakkal. láthatóan nem nagyon főznek itt.
- bejárati ajtó, amely zárva
Láthatóan nem sok a fény idebent, és úgy általában az egész házban, csak a tetőtérbe jön le egy kis fény.
Természetesen, érezve, hogy van még időm, úgy döntöttem, hogy lenézek a pincébe is.
Leérve egy hosszú, sötét folyosón találtam magam, amin rengeteg szemét, hulladéék hevert a földön. Érthetetlen, hogy képes valaki így élni... erről mindig eszembe jut a nagyapám, akit, ha nem mostak ki hetente a mocsokból, képes volt örökké krétás kézzel és viaszpecsétes ruhában kimenni az utcára, riogatni az embereket.
Az isten szerelmére, remélem én nem leszek ilyen.
A pincét nem láttam be túlzottan, csak azt, hogy a keskeny folyosó végén valamiféle terem állhat. Nem volt időm tovább nézeldni, mert a hangokból ítélve Alexis már nem tudta visszataratni az öregasszonyt attól, hogy kijöjjenek a fürdőből.
Felérve aztán John és az Atya beszélgetése vitába torkollott arról, hogy melyik képet akarjuk megvásárolni (természetesen én egyikre sem vágytam, hogy ott lógjon majd a lakásomban), mely vitába aztán mi is beszálltunk. Ennek az lett a vége, hogy knytelenek voltunk elhagyni a házat. Az Atya visszafordultában viszont furcsa dolgot látott: mintha valami tekeregne Bertha néni lábainál...
Ez a látvány ismét parázs vitát robbantott ki közöttünk. Alexis és az Atya meg volt róla győződve, hogy el kell pusztítani ezt a helyet, a legjobb, ha tüzek martalékává teszik. Én ezzel nem értettem maradktalanul egyet, hiszen azok odabent élő emberek... John nem foglalt állást.
Végül úgy döntöttünk, hogy mivel ráérünk, megfigyelés alá vonjuk a házat. Körbejártuk, megállapítottuk, hogy akad hátsó bejárat, de magas kőkerítés választja el az utcától. Bepillantva a hátsó kertbe azt is láttuk, hogy egy nyugágy áll a kertben.
Végül Shipley hajléka melletti, lakatlan épületet néztük ki főhadiszállásnak, és figyeltük a helyet, nagyjából délután 4-ig. Az összes esemény az volt, hogy mintha hallottunk volna egy diadalittas kiáltást-nevetést egyszer, deháttudjuk, hoyg Miles őrült... végül úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a szállodába és felkészülünk a Kék piramismeglátogatására.
*később, 00:30 körül*
Újabb érdekes fejlemények, lesz mit mesélni Barringtonnak!
18h volt, mikor megérkeztünk a Kék piramisba. Nagyjábl tudtuk mire számíthatunk, de azért egy kicsit mindannyiunkat megütött az, amit ott láttunk.
Alexis pedig végre szoknyát vett. Hihetetlenül gyönyörű ez a nő...
A Piramis egészen pontosan egy egyiptomi zenét játszó... hát... majdnem sztriptízbár. Majd' minden asztalnál lenge öltözékű egyiptomi lányok hastáncoltak, és a vendégek 90%-a egyiptomi nemzetiségű volt, ahogy láttuk. Elsőre egyetlen alak keltette fel a figyelmünket, akiről némi nézelődés után feltételeztük, hogy ő a bár tulajdonosa; a csapossal beszélgetett. Mellette két.. hát... biztonsági ember állt.
Az asztalunkhoz táncoló hölgytől kezdett el az Atya érdeklődni - abszolút pozitívan csalódtam benne. Nem is mertem volna elképzelni, hogy ennyire ura önmagának és férfiúi ösztöneinek. Az a hölgy valóban elég kihívóan viselkedett, de Simon atya nem torpant meg, és egy idő után már Tewfik al Sayedről érdeklődtünk nála. Elmondta nekünk, hogy a férfi egy fűszeres, akinek a boltja az Ardoner streeten található.
Elmondta továbbá:
- hallott a gyilkosságokról
- több jó barátját is megölték, öt nevet fel is sorolt
- de nem tudja, hogy miért
Később, egy másik hölgy egy papírt csúsztatott oda nekünk, melyen a következő szöveg szerepelt, női kézírással:
"Éjfélkor találkozunk az utcán."
A várakozási időnk alatt nem történt igazából semmi. A lányok folyamatosan cserélődtek.
00:00
Az utcára érve, némi várakozás után felismertük a nagykabátos, kapucnis, csadoros alakban azt a hölgyet, aki először táncolt az asztalunknál. Kérte, hogy kövessük egy kis utcába, ahol viszont beszélni kezdett:
- az egyik közeli barátját, bizonyos Ali Alhezit is megölték
- tudja, hogy a "Testvériség" nevű szervezet felelős a gyilkosságokért
- havonta egyszer jön egy teherautó a Piramis elé, és egy tucat embert visznek el nagyjából.
- nem tudja, hogy visszajönnek.e azok az emberek, akiket elvittek
- 3 hete volt itt utoljára a teherautó, de nem lehet tudni pontosan, hogy mikor érkezik megint
- Tewfik al Sayed viszi el ezeket az embereket.
Arra kért minket, hogy bosszuljuk meg a barátai halálát. Készséggel igent mondtunk, ámbár nem hiszem, hogy a hivatalos utakon kívül bármit is tehetnénk.
Ma este még elnézünk majd a Shipley házhoz körbenézni. Hátha jutunk azzal is valamire.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.